Menü javaslatok – Vacsorára

Csirkemellfilé körtés-rukkolás salátával és kuszkusszal

 Hozzávalók (4 főre):

  • 400 g csirkemellfilé
  • 200 g kuszkusz
  • 80g rukkola saláta
  • 100 g körte
  • 1 evőkanál méz
  • 1 kiskanál mustár
  • 15 ml növényi olaj
  • fél citrom leve
  • só, bors

A csirkemellfilét megtisztítjuk és szeletekre vágjuk. Mindkét oldalát sózzuk-borsozzuk, majd egy serpenyőben növényi olaj egy részén készre sütjük.

Amíg a hús elkészül, addig a kuszkuszra ráöntünk kétszeres mennyiségű forró vizet, ízlés szerint sózzuk és lefedve állni hagyjuk kb. 15 percig, amíg a kuszkusz megszívja magát és megpuhul.

A saláta elkészítéséhez megmossuk a rukkolát, és egy nagyobb tálba helyezzük. A körtét megtisztítjuk (nem szükséges hámozni), és  kisebb kockákra vágjuk. Az öntethez a mézet, mustárt és a fél citrom levét összekeverjük a növényi olajjal, a megfelelő állag eléréséhez kis vizet is adhatunk hozzá. Végül pedig a körtét elkeverjük a rukkolával és ráöntjük a salátaöntetet. A diót szárazon serpenyőben megpirítjuk, és a salátára szórva tálaljuk.

Egy adag étel energia- és tápanyagtartalma:

Energia: 445 kcal 

Fehérje: 32,7 g

Zsír: 12 g

Szénhidrát: 50 g


 

Szilvás-diós zabkása

Hozzávalók (4 főre):

800ml tej

200g zabpehely

64g dió

20g méz

80g aszalt szilva

ízlés szerint fahéj

 

Elkészítés:

 

Egy kisebb lábasba öntjük a tejet, majd belekanalazzuk a zabpelyhet, és 5-10 percet állni hagyjuk. Közben durvára törjük a diót és kis darabokra szeleteljük az aszalt szilvát. Amikor megdagadt a zabpehely, felrakjuk a tűzhelyre, és közepes lángon, állandó kevergetés mellett főzzük. Kicsivel az előtt, hogy krémesre főne, hozzáadjuk a tört diót, az aszalt szilva darabokat és ízesítjük mézzel illetve fahéjjal.

Egy adag étel energia- és tápanyagtartalma:

Energia: 448 kcal

Fehérje: 17 g

Zsír: 16g

Szénhidrát: 58g

 

Franciasaláta joghurttal

Sült csirkemell

Rozsos kenyér

 

Hozzávalók (1 főre):

30g burgonya

15g alma

15g csemege uborka

15g sárgarépa

15g petrezselyemgyökér

10g zöldborsó

30g joghurt (3,5%-os)

10g majonéz

ízlés szerint citromlé

kevés só, bors

 

100g csirkemell

1 kk. napraforgóolaj

kevés só

ízlés szerint majoránna, feketebors

 

50g rozsos kenyér

Elkészítés:

A megtisztított burgonyát, sárgarépát, petrezselyemgyökeret, zöldborsót megfőzzük, a burgonyát meghámozzuk, a sárgarépával és petrezselyemmel együtt felkockázzuk. Az almát megmossuk, felkockázzuk, az uborkát felszeleteljük. Összekeverjük a zöldségeket. A joghurtot, majonézt, citromlevet, sót, borsot összekeverjük, majd a kész salátába keverjük. Lehűtve tálaljuk.

A csirkemellet befűszerezzük, majd serpenyőben 1 kk. olajon kisütjük.

A salátát és a sült csirkemellet rozsos kenyérrel tálaljuk.

 

Egy adag étel energia- és tápanyagtartalma:

Energia: 445 kcal

Fehérje: 33g

Zsír: 18g

Szénhidrát: 38g

 

 

Főtt tojás

Parajkrém

Almás-citromos limonádé

Hozzávalók 4 főre

Főtt tojás

4 db tojás

Parajkrém

1000 g   friss spenót

300 ml   10%-os tejszín

60 g        liszt

30 ml     napraforgó olaj

4             gerezd fokhagyma

5 g          petrezselyemzöld

2 g          őrölt bors

2 g          só

Almás-citromos limonádé

1 l           víz

1 db       citrom

4 db       mentalevél

100 g     alma

 Elkészítés

Főtt tojás

A tojásokat a víz forrásától számított 10 percig főzzük, majd lehűtjük és eltávolítjuk a héjukat.

Parajkrém

A spenótot megtisztítjuk és bő forrásban lévő vízzel leforrázzuk, majd összeturmixoljuk. Egy magas falú teflonedényben olajat hevítünk, beletesszük a spenótot és a zúzott fokhagymát. Néhány perc alatt összeforgatjuk, majd meghintjük liszttel és felengedjük tejszínnel. Sóval, borssal és petrezselyemlevéllel ízesítjük.

Almás-citromos limonádé

Egy kancsót megtöltünk vízzel és beletesszük a megmosott, felszeletelt almát, citromot és mentaleveleket.

Egy adag étel energia- és tápanyagtartalma:

Energia: 471 kcal

Zsír: 35,2 g

– amelyből telített zsírsavak: 14,6 g

Szénhidrát: 21,5 g

– amelyből cukrok: 9,7 g

Rost: 7,3 g

Fehérje: 15,3 g

Só: 1 g

 

Kapros túrókrém

Graham kenyér

Zöldpaprika

Tej

Hozzávalók 4 főre

Kapros túrókrém

240 g     félzsíros tehéntúró

120 g     12%-os tejföl

5 g          friss kapor

250 g     graham kenyér

240 g     zöldpaprika

 

1,2 l tej 1,5%-os

 Elkészítés

Kapros túrókrém

A tehéntúrót elkeverjük a tejföllel, majd ízesítjük a friss apróra vágott kaporral. Graham kenyérre kenve tálaljuk, mellé zöldpaprikát és tejet kínálunk.

Egy adag étel energia- és tápanyagtartalma:

Energia: 461 kcal

Zsír: 12,9 g

– amelyből telített zsírsavak: 6,7 g

Szénhidrát: 57,6 g

– amelyből cukrok: 20 g

Rost: 5,9 g

Fehérje: 27,9 g

Só: 1,6 g

 

Mustáros-zöldséges sertéstokány

Párolt barna rizs

Citromos víz

Hozzávalók 4 főre

Mustáros-zöldséges sertéstokány

400 g     sertéscomb

100 g     tv paprika

100 g     paradicsom

100 g     cukkini

100 g     vöröshagyma

1             közepes fej lilahagyma

60 g        mustár

10 ml     napraforgó olaj

2 g          őrölt bors

5 g          bazsalikom

3 g          rozmaring

2 g          só

 

Párolt barna rizs

200 g     barna rizs

10 ml     napraforgó olaj

5 g          petrezselyemzöld

2 g          só

Elkészítés

Mustáros-zöldséges sertéstokány

A zöldségeket megtisztítjuk és a sertéscombbal együtt vékony csíkokra vágjuk. A vörös- és lilahagymát fél karikákra szeleteljük. A csíkokra vágott sertéscombot sózzuk, borsozzuk, megszórjuk bazsalikommal és rozmaringgal. Ráöntjük az olajat, és a hűtőszekrénybe félretesszük. A zöldségeket serpenyőben nagy lángon pár csepp olajon átpirítjuk, majd félretesszük. Egy serpenyőben megsütjük a csíkokra vágott sertéshúst. Hozzáadjuk a mustárt, pár percig pirítjuk, majd beletesszük a zöldségeket. 4-5 percig együtt pároljuk.

 Párolt rizs

A felhevített olajon a barna rizst folyamatos kevergetés mellett enyhén megpirítjuk, majd háromszoros mennyiségű vízzel felöntjük. A rizst lefedve, időnként megkevergetve közepes lángon 25-30 percig főzzük. Tálalásnál petrezselyemzölddel díszítjük.

Egy adag étel energia- és tápanyagtartalma:

Energia: 447 kcal

Zsír: 15,3 g

– amelyből telített zsírsavak: 3,4 g

Szénhidrát: 50,2 g

– amelyből cukrok: 7,6 g

Rost: 7,8 g

Fehérje: 26,6 g

Só: 1,5

 

Kakukkfüves házi szárnyas májpástétom

Bakonyi barna kenyér

Kígyóuborka

Gyümölcstea

Hozzávalók 4 főre

Kakukkfüves házi szárnyas májpástétom

240 g     csirkemáj

2 db       tojás

60 g        vöröshagyma

40 g        napraforgó olaj

2 g          bors

2 g          majoránna

2 g          kakukkfű

2 g          fűszerpaprika

2 g          só

400 g     bakonyi barna kenyér

240 g     kígyóuborka

Gyümölcstea

1 db teafilter (gyümölcs ízű)

8 dl víz

Elkészítés

A hagymát olajon megdinszteljük, majd rátesszük a májat. Rövid ideig sütjük, majd felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje és fűszerezzük. Addig főzzük, ameddig a máj meg nem puhul. Közben a tojásokat keményre főzzük, majd megpucoljuk és a májjal együtt egy botmixerrel pürésítjük. Fűszerpaprikával megszórva, kenyérre kenve uborkával és gyümölcsteával kínáljuk.

Egy adag étel energia- és tápanyagtartalma:

Energia: 448 kcal

Zsír: 15 g

– amelyből telített zsírsavak: 2,5 g

Szénhidrát: 55 g

– amelyből cukrok: 2,2 g

Rost: 8,6 g

Fehérje: 24 g

Só: 1,4 g

 

 

Szezámmagos csirkemell

Vegyes saláta

100%-os őszibaracklé

Hozzávalók 4 főre

Szezámmagos csirkemell

480 g      csirkemell filé

30 g        szezámmag

30 ml      olívaolaj

50 g        méz

Vegyes saláta

100 g      jégsaláta

100 g      fejes káposzta

300 g      paradicsom

160 g      kígyóuborka

120 g      retek

100 g      sárgarépa

60 g        lilahagyma

40 ml      tökmagolaj

1 db        citrom

 

8 dl         100%-os őszibaracklé

Elkészítés

Szezámmagos csirkemell

A csirkemellet csíkokra vágjuk, mézzel bedörzsöljük. Serpenyőben minimális olívaolajon megpirítjuk, majd megszórjuk szezámmaggal.

Vegyes saláta

Megtisztítjuk a hozzávalókat. A friss fejes salátát egy tálba tépkedjük. A sárgarépát, kígyóuborkát, retket, fejes káposztát, lilahagymát vékony szeletekre, csíkokra vágjuk, a paradicsomokat cikkekre daraboljuk, az előkészített zöldségeket lazán összeforgatjuk. Kevés tökmagolajjal és frissen csavart citrom levével ízesítjük.

A salátát tányérra halmozzuk és a tetejére tálaljuk a forró szezámmagos csirkemell csíkokat.

Egy adag étel energia- és tápanyagtartalma:

Energia: 462 kcal

Zsír: 22,2 g

– amelyből telített zsírsavak: 2,4 g

Szénhidrát: 30,5 g

– amelyből cukrok: 19 g

Rost: 5 g

Fehérje: 34,4 g

Só: 0,4 g